most feszül mint az isten nyila: ha akarna, sem tudna kikreatívkodni olyan sztorikat, amiket körötte s vele produkál a zélet. azért felemeli a fejét, méltóság mezejéz,* körösztgyerekezik fűben fekve napsütésben, s addig mosolyog, amíg úgy nem marad. estére jut már nyugalom meg a gyertya fénye, ha a boldogság nem is ért még haza.
*25 fokban a székesegyház mögött, nárcisztengerben ardolino adagio-t, örkény novellást és ennyire természetes életigenlést-elmúlást hallgatni faszás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése