térben mozgok, nincsenek valódi kapcsolódások - néha úgy csinálunk, mintha lenne közünk egymáshoz, hiszen régen volt, és holnap is lesz, megszoktuk már, gyakoroljuk, kábé mindenkivel. de csak mert az agyam tudja, a testem meg lemozogja, a szívem attól még ordítozik a szájbakúrt elszigeteltségtől, a legtökéletesebb magánytól, melyet a szikla szélén érzek.
legalább az tökéletes. a magány.
legalább le tudnék esni.
de nem, bazmeg. ahhoz gyáva vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése