a teraszon szoktunk üldögélni, 1-2 napja van csak hidegség vagy nagy szél, egyébként szép ott. szemben a domboldal mögött egyszercsak eltűnik a nap, aztán a lámpák is meggyulladnak, mint pici pontocskák, csillagok az égen. autó kevés jár arra, szóval az este tényleg csendes. és nyugodt is, ha nem viszek haza tengernyi feszültséget.
de viszek.
és olyankor vagy ömlik kifelé a szó-szaráradat, vagy csak hüppögök csöndesen.
így ami jó, az sem tud jó lenni.
kerestem rá hasonlatokat is, de a fiúmat az sem hatotta meg. nehezen visel. én is nehezen viselek. ez az év ilyen, a fejjel lefelé lógó-egyensúlyozó, nem mozduló szenvedésé. a partra vetett halé, aki mindent megpróbál, megtesz, de víz nélkül csak vergődik.
szóval várom a szülinapom, talán életemben először. azt mondják, akkor fordul egyet minden. jó lenne, mert néha komolyan rettegek tőle, hogy most már mindig így maradok. így meg nem kellek majd senkinek. még magamnak sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése