jobb kezemmel a derekadat, mindjárt eltűnünk... ez megy a fejemben napok óta, melengetem a szívemet, és más is igyekszik, amiért nagyon hálás vagyok egyébként.
és még az is történt, hogy a héten bekerestek az önkoritól, és lehet, hogy kicsit mégis tudok majd telepelni. nem a nagyprojektben persze, és nem az energiáim 120 százalékával (merthogy az a főmunkahelyé), de mehetek terepre, ha minden jól megy. havi 10 napot, és sok pénzért, fél éven át. és egy fasza szervezettel kell dolgozni együtt, egészen másfajta a szemléletük, mint nekünk, új módszertant tanulhatok, érted e. persze van pályáztatás, és ilyenkor még a politika a végén mindig közbeszól, de ez most nem érdekel. az érdekel, hogy valaminek tudtam örülni végre, valami fel bírt pozitíve izgatni, valami elindította az agyamat távlatilag, és most nem csak a tegnapot látom, ami szar, meg a mát, ami szar, meg a céltalan holnapot, hanem van perspektíva, érted. így már az egyéb dolgaimhoz is jobban van kedvem, a főmunkámhoz is, az élethez is.
a cv-met órákig baszkodtuk, az előbb elküldtem, és most izgulok, kábé október végéig. de jó kis izgalom ez, édesistenem! mosoly.
és ha már mosoly, mondok még jót: lassan elkészülődünk az új hellyel. lassan enged a fagy szervezeten belül. lassan találok biztos pontokat, ahonnan elkezdhetem magam újrapozicionálni. lassan, lassan, de ölelem magam. tartom a derekam. kezemben tartom a szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése