csücsül csendesen pécs, a tücskök húzzák rendületlen, az orgonabokrok rügyezni kezdtek, bolond ez a világ. mindenesetre azt mondtam ma nagyanyámnak, hogy itt vannak már érte az angyalok, és hidd el, nem hazudtam. láttam őket magam is. a levegőt percenként vettük - én négyet, míg ő egyet. de már nem tudott mondani semmit.
mondjuk nem baj ez - megbeszéltünk mindent rég. azóta csak szorítom a kezét, mesélek neki a mennyországról, a kegyes istenről, meg a szüleiről, akiket sosem láttam. azóta anyámat is csak ölelem, mintha a gyermekem lenne, mondom neki minden nap többször, szeretlek. és csak akkor zuhanok atomjaimra, ha ők már nincsenek a közelemben.
várom, hogy kizöldüljek, mint ozorán a fű, vagy rügybe fogjak, mint az orgonabokrok. és rettegem a halált, ami mindezt megelőzi.
és az nem nagyanyám halála lesz.
nem is a kapcsolatomé. az is megvolt tegnap. vagy tegnapelőtt. vagy fene tudja, mikor lesz.
az az enyém lesz. és az a halál egyszerűen megkerülhetetlen és feldolgozhatatlan egyelőre. most csak egyedül ülök, és várom. hogy eljöjjön, megtörténjen végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése