egészen fényben

úszott a konyha, szeretem a délutáni napsütését neki, egészen átmelegszik tőle a mindig-fázós derekam. és vagdostam össze a fehércsokit apró darabokra, és azon gondolkodtam, amin időről időre vitatkozunk egymással, szerettek, hogy akkor a változás-dolog mégis hogy van.

és ennél jóval szebb volt a gondolatmenet íve - egész régről fejtettem végig a magam példáját is, aztán még másokét is, és végül világosan bizonyítást nyert, hogy az emberek igenis változnak. ahogyan az is, hogy a változás csakis a saját jóakaratunkban gyökerezhet, másképp értelmetlen és hasztalan.
azért az emberiség sorsának alakulása szempontjából ez a tény bennem a remény-vonalat táplálja meg igazán, és ezért hálás vagyok most. hogynemondjam boldog.