a nagy mindenféle közepette meg el sem meséltem, mi történt péntekbe. hogyaszongya felhív engem a törökroland, aki van vagy 20 éves és igennagyon gátlásos színészpalánta-tie együttműködő-táborfelvigyázó-sörpártrenem, hogy mit csinálok én este. mondtam, bokros teendőim vannak, de csak nem ér rá véletlenül? (augusztusban dolgoztunk együtt utoljára, rajongva szeretem, de sose hív fel, persze) azt mondja, hétkor csalogány. mondom neki, ott leszek. erre még ő: lesz egy meglepetésem, állj hozzá pozitívan... ilyenkor sokminden lejátszódik egy 10 évvel idősebb asszony fejiben, kezdve a megnősülök mondattól a lefogytam negyven kilón át a felvettek názásnak bármiig... de ez az állj hozzá pozitívan, megütötte az agyam. át is szalad a gondolataimban, h A gyerek, de nem foglalkoztam vele sokat. s lássanak csudát, iduval bevonulunk az új csalogányba, ahol természetesen rajonganak érte, helyet foglalunk, és berobbant törökroland, meg a GYEREK.
a gyerek frissen fizírozva, immáron 20 évesen, ugyanolyan nyeglén, ugyanolyan huncutul, ugyanolyan imádnivalóan, ahogyan 2 éve kilépett az életemből kissé viharos körülmények közt... mivel most nincs kedvem archívumban turkálni, röviden összefoglalom: sz. gyerek színjátszós hírös pécsi gimnáziumban, így féligmeddig tanítvány. sokmindent lenyomunk együtt, próbákat, táborokat, rendezőt, bármit. egyszercsak megjelent az ajtóm előtt, h kirúgták isiből, otthonról, alhat-e nálam, hát de persze, hogy de, mondtam. ez volt 2006. augusztusában. a gyerek beköltözött, élt velünk (akkoriban egy pultoscsajjal toltam a törzsről), cigizett, füvezett, koncertra járattam, célt keresett. iskolát és kollégiumot találtunk neki, rendeződni látszott minden. következő februárig húztuk a dolgot, addigra sokmindenen túl voltunk - hazugságon, sunyiságon, becsapáson, pénztelenségen, bármin. mivel sínen volt, kis morccal elengedtem magamtól, s azóta nem láttam.
és most itt volt, hát nem kell félni, hogy nem ugrottam az ölébe, és nyestem le neki egy fülest! elmondani nem tudom, mennyire hiányzott az összes szarával együtt, és hogy de nagyon jó volt megint látni... persze egyedül nem állta a sarat, szülei visszafogadták, jelenleg az eszes szépfiú 20 évesen 2. osztályba jár vmi tabi intézményben, de nem is ez az érdekes.
ez a fiú meg akart nekem felelni.
nem sikerült, de meg akart.
akkor is/se, meg most is/se.
vmi nagy ember lesz belőle, azt tudom, és annyira jó megint látni...
és nem érdekel, amit mások mondottak, hogy most én annak örülök, h megint lesz, aki átbasz, mert nagyjából szarok rá. sokan basznak át úgy, h nem is tudják, azt csinálják. namost a gyerek pont ilyen. ahogy a fő-ellen-szóló is pont ilyen.
a gyerek frissen fizírozva, immáron 20 évesen, ugyanolyan nyeglén, ugyanolyan huncutul, ugyanolyan imádnivalóan, ahogyan 2 éve kilépett az életemből kissé viharos körülmények közt... mivel most nincs kedvem archívumban turkálni, röviden összefoglalom: sz. gyerek színjátszós hírös pécsi gimnáziumban, így féligmeddig tanítvány. sokmindent lenyomunk együtt, próbákat, táborokat, rendezőt, bármit. egyszercsak megjelent az ajtóm előtt, h kirúgták isiből, otthonról, alhat-e nálam, hát de persze, hogy de, mondtam. ez volt 2006. augusztusában. a gyerek beköltözött, élt velünk (akkoriban egy pultoscsajjal toltam a törzsről), cigizett, füvezett, koncertra járattam, célt keresett. iskolát és kollégiumot találtunk neki, rendeződni látszott minden. következő februárig húztuk a dolgot, addigra sokmindenen túl voltunk - hazugságon, sunyiságon, becsapáson, pénztelenségen, bármin. mivel sínen volt, kis morccal elengedtem magamtól, s azóta nem láttam.
és most itt volt, hát nem kell félni, hogy nem ugrottam az ölébe, és nyestem le neki egy fülest! elmondani nem tudom, mennyire hiányzott az összes szarával együtt, és hogy de nagyon jó volt megint látni... persze egyedül nem állta a sarat, szülei visszafogadták, jelenleg az eszes szépfiú 20 évesen 2. osztályba jár vmi tabi intézményben, de nem is ez az érdekes.
ez a fiú meg akart nekem felelni.
nem sikerült, de meg akart.
akkor is/se, meg most is/se.
vmi nagy ember lesz belőle, azt tudom, és annyira jó megint látni...
és nem érdekel, amit mások mondottak, hogy most én annak örülök, h megint lesz, aki átbasz, mert nagyjából szarok rá. sokan basznak át úgy, h nem is tudják, azt csinálják. namost a gyerek pont ilyen. ahogy a fő-ellen-szóló is pont ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése