vagyok víder: vettem egy gyönyörűséges nadrágot, ami szürke-fehér pettyes, pont, mint ez a blogocska, és persze képet nem találok, de majd egyszer...
szuper dolog, ha van egy méretben megfelelő gatyám, ami nem nagy például, mint az összes többi. persze az is megoldás lenne, ha végre kiköltöznék rendesen a hegyről, magammal rángatva életem eddigi darabjait (mindenesetre biztosan olcsóbb lenne ez hosszútávon, mint nyakra-főre venni valamit, mert nincs nálam a sajátom). egyszóval költözni kell, nem húzható tovább.
leválasztás van, elengedés van, eltávolítás van, fájdalom van ezen az oldalon,
a másik oldalon meg befogadás van, meg közös tervezés van, meg sok szeretlek és ölelés és megértés és elfogadás, és a nehézségek mintaszerű kezelése; belátással, okosan, érzékenyen. kicsit olyan, mintha magammal találkoznék néha. ez néha kurvajó, néha pedig fejbecsapós, kijózanítós, megijesztős, tükörtartós,
de az biztos, hogy nem mostanában mondták nekem, hogy minden rendben lesz, nyuszika, úgy, hogy azt én el is higgyem. most meg de.
amúgy türelemmel, alázattal lépkedek az úton; ha fáj, hagyom, ha jó érzés, hagyom, ha dühít, hagyom azt is. olyan, mintha meglódult volna az életem, egyszercsak annyi idős lennék, mint amennyi tényleg vagyok, koromnak megfelelő feladatokkal és felelősségekkel, szitukkal és viszonyokkal. és ez nagyon idegen még nekem, miközben meg nagyon természetes is, szóval szerintem tökre van mit beszélgetnem a pszichócsajommal csütörtökön, aki ki akart dobni már, de én nem hagytam. kell még ez nekem, még ha csak havi egyszer is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése