egyáltalán nem viselő, hiperérzékeny 33/6-os kedves kis személyiségem most aztán rendesen kap... néha a semmiből csapódik az arcomon egy-egy pofon, máskor meg elég hazamenni, és töri be az orromat egy nekembaszódó ajtó vagy ablak vagy akármi. minél jobban küzdök, annál nagyobbak a csapások.
nem értem. csak viselem. néha összeszorított szájjal, néha könnyekkel, néha dühösen, visszacsapva azt a kurva ajtót/ablakot.
kevés a türelem, és az alázat is fogy.
kedvem lenne elmenekülni megint. pedig nincs semmi baj - biztosan így kell alakulnunk egymáshoz, így alakul ki a rend, csak baszomnehéz már... azt hittem, március végére beáll valami rendszer, be tudom osztani az időmet, este hatkor fütyörészve szaladok a boltba vacsorához vásárolgatni, a hétvégéken csillog-villog majd a lakás, de egy nagy lófaszt.
nem értem. csak viselem. néha összeszorított szájjal, néha könnyekkel, néha dühösen, visszacsapva azt a kurva ajtót/ablakot.
kevés a türelem, és az alázat is fogy.
kedvem lenne elmenekülni megint. pedig nincs semmi baj - biztosan így kell alakulnunk egymáshoz, így alakul ki a rend, csak baszomnehéz már... azt hittem, március végére beáll valami rendszer, be tudom osztani az időmet, este hatkor fütyörészve szaladok a boltba vacsorához vásárolgatni, a hétvégéken csillog-villog majd a lakás, de egy nagy lófaszt.
még mosni sincs időm, nemhogy másra. meg helyem se. rá kell állnom a sarkamra, mielőtt elkopna teljesen. az van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése