hát, különben nem lesz ebből itt semmi... pénteken tetőfokára hágott az izgalom a kedves munkahelyemen - mondjuk azzal kezdték, hogy politikásan szépen lebasztak, mert ne legyek már se érzékeny szociálisan, se okos, se kedves, se semmi, hanem fogjam be a pofám és úgy falatozzak... egész nap ment a rohanvás, étlen-szomjan-taknyom-nyálam-egyben, aztán kiderült, hogy a szerelemem is annyira beteg, hogy nagyon. egyedül vágtam hát neki a szülői házas útnak, és végtelenül csalódott voltam - kibaszottul megkérdeztem ugyanis, akar-e jönni, de akkor aszonta, hogy van kötelesség is a világon, meg miegyebek, meg kedv is, meg csuhajja. aztán másnapra elmúlt a kötelesség, kedv meg inkább a sörözéshez lett - értem én, csak nem bírom, ha belehazudnak a képembe.
és azt se bírom, hogyha ideges vagyok, egyszerűen nem is beszél velem, megvárja, míg elmúlik, addig meg dögöljek meg. ez biztos ilyen férfi mentalitás, vagy nem tudom - érdekes, hogy azért van néhány barátom, és másba is voltam már szerelmes, azok mégis tudtak RÁM is figyelni. legfeljebb későbben megkaptam, hogy hisztis voltam, vagy nem volt igazam, de ennyi. nos, itt nem.
és akkor ledöntöttem egy üveg pezsgőt bánatomban, és hajnalig olvastam a csók és könnyet (nem, csak nem találom itt az áthúzós vonást), hogy reggel aztán frissen-üdén tüsszentsek bele a döglött disznó képibe. az eseményről csak annyit, hogy tulajdonképpen mindig minden rendben van, csak ne szóljon az ember lánya semmit és ne is érezzen. ha nagy leszek, guminő leszek, ezt már így eldöntöttem.
este anyámmal a vacsorán nosztiztunk a gyermekkoromról, és egészen szép dolgokra emlékeztem, ő meg egészen meghatódott, és akkor nagyon kedvem lett volna megölelgetni, bár nálunk ez nem divat családilag.
a szerelmem továbbra is haldokolt, annyira, hogy még a telefont se bírta megemelni, és ez a tendencia csak még tovább folytatódott... úgyhogy a faszom tele van, guminő akarok lenni, érzéketlen, vágytalan szar - csak akkor meg az lesz a baj, mér vagyok olyan szomorú és kedvetlen.
na, a pályázatot meg megírtam. amúgy meg döglődök fejileg és torokilag és orrilag, de ezt csak titokban csinálom, mert a nők azok nem nyávognak ILYENEKEN.
és azt se bírom, hogyha ideges vagyok, egyszerűen nem is beszél velem, megvárja, míg elmúlik, addig meg dögöljek meg. ez biztos ilyen férfi mentalitás, vagy nem tudom - érdekes, hogy azért van néhány barátom, és másba is voltam már szerelmes, azok mégis tudtak RÁM is figyelni. legfeljebb későbben megkaptam, hogy hisztis voltam, vagy nem volt igazam, de ennyi. nos, itt nem.
és akkor ledöntöttem egy üveg pezsgőt bánatomban, és hajnalig olvastam a csók és könnyet (nem, csak nem találom itt az áthúzós vonást), hogy reggel aztán frissen-üdén tüsszentsek bele a döglött disznó képibe. az eseményről csak annyit, hogy tulajdonképpen mindig minden rendben van, csak ne szóljon az ember lánya semmit és ne is érezzen. ha nagy leszek, guminő leszek, ezt már így eldöntöttem.
este anyámmal a vacsorán nosztiztunk a gyermekkoromról, és egészen szép dolgokra emlékeztem, ő meg egészen meghatódott, és akkor nagyon kedvem lett volna megölelgetni, bár nálunk ez nem divat családilag.
a szerelmem továbbra is haldokolt, annyira, hogy még a telefont se bírta megemelni, és ez a tendencia csak még tovább folytatódott... úgyhogy a faszom tele van, guminő akarok lenni, érzéketlen, vágytalan szar - csak akkor meg az lesz a baj, mér vagyok olyan szomorú és kedvetlen.
na, a pályázatot meg megírtam. amúgy meg döglődök fejileg és torokilag és orrilag, de ezt csak titokban csinálom, mert a nők azok nem nyávognak ILYENEKEN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése