(előrehaladási) jelentés

tulajdonképpen én mostmár megígérnék bárkinek bármit, mert az legalább olyan, amit utána vagy megtartok, vagy bűntudatom lesz, és akkor meg már inkább megtartom. de közben meg annyira félelmetes vagyok, hogy nem mer senki tanácsot adni vagy rámüvölteni, hogy hagyjam már ezt abba, vagyhát a fiúm néha megteszi, de nála egyrészt sokkal hangosabban tudok kiabálni, másrészt a telefont is sokkal ügyesebben leteszem, miközben akar velem kiabálni, mint bárki más, mert mit kiabál velem ugye, mikor ilyen idegállapotban vagyok. a jó ma végülis az volt, hogy az idegállapotomon egyszer tudtam nevetni, amikor álltam a szőlőhegyen a lemenő napban, és nagyon szorongva diót ropogtattam, miközben próbáltam úgy sírni a telefonba egy másik illetővel való csacsogás közben, hogy ne vegye ezt észre, és akkor mindez már annyira abszurd volt, hogy tényleg csak röhögni lehetett, viszont ez sajnos nem tartott sokáig. (a röhögés)
úgyhogy csak a robbanást, azt siettem már nagyon, mert abban az egyben nagyon tudok hinni, hogy utána már nem lesz hova le, csak a fel lesz. és akkor lesz fel erőm, mert mindig is volt, meg nemtudomhányadszor csinálom majd újra - ismerem magam, meg tudom csinálni. csak kihagyni nem lehet semmit, érted. robbanás és/vagy meghalás, aztán az újjászületés. ez a helyes sorrend, bazmeg. mondtam makacsul, és továbbra is üveges szemekkel vártam, szorongva, remegve, daccal a zsebemben, mert úgy majd biztos megtörténik. nyilván.