jövök, holnap ozorára megyek, közben hazanéztem,
mikor a szülők nincsenek itthon,
hogy nagyanyámmal még egyszer (és aztán, ha még lehet, még egyszer, és még egyszer...)
beszéljünk arról, miért is szép az élet,
mit fontos megtanítani egy gyereknek,
mikor égett le először a válla,
és hogy képzeli a halált.
megnyugodott,
teljes békében van,
bár a hazugságban-tartás külön energiákat emészt - könnyebb lenne nélküle. de mindenki nyomja a saját forgatókönyvét,
körbeaggódva a másikat,
értelmetlen, mégis van benne sok (félelemmel teli) szeretet.
értem, érti, elfogadom, elfogadja, lemozgom a forgatókönyvet, lemozogja a forgatókönyvet,
de igazán nem ez a fontos.
nemsokára már nem fog élni. jó ideje ezt várja. jó volt itt,
de elég már, mondja, fárasztó már csak, és nyűg.
szomorú nyugalom ült a vállamra,
de nem nehéz.
lehet őszintének lenni, ha a szavaink hazudnak is. nem az a lényeg.
a lényeget most kicsit jobban értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése