vagyok, tudom, van is bennem kérdés, mitől ez a csöndesség, meg persze vannak mindenféle magyarázatok is, de valahogy.
események szintjén volt egy kis utazás - berlin, te csodás! mindig csodás, még szomorúan is jó, egyszerűen más a lelkem ott, másik ember vagyok,
akit nem bizonytalanít el semmi és senki,
még én magam sem próbálkozom.
jó lenne egy értelmes metafora legalább, de nincsenek. befelé nézés van,
megértés van, elfogadás van, meg persze sok értelmetlen demiért. a halál ilyen. összevissza keveri az ember fejét, lecsattannak mázsás kövek, amiknek azért van hangja meg tömege. és mögötte fehéren zajló üresség van, a megértésre törekvés pedig egyszerűen nem mindig elég.
ida sincs elengedve. a gyerekek, kik jönnek-mennek sincsenek megölelve. és a nagyanyám haldoklása.
egyszerűen nem tudom bizonyos helyzetekben, hogy mi a jó. mi az okos. mi a szép. mi a feldolgozható kinek és hogyan. talán nem is kéne bizton állnom, mint a cövek, bennem mégis akkora a felelősség-érzet, mintha mindaz az enyém lenne... pedig nem is az enyémek.
nem tudok szájalni biztos tudások nélkül.
ezt már az iskolában is így csináltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése