én tulajdonképpen tökre szeretem, mert elvisznek mindig ugyan egy csomó pézt, de amit hagynak maguk mögött, az mindig több hétig napi szinten örömet okoz. például, hogy nem rohad szét minden kaja a hűtőben 3 nap alatt, és nem kell minden héten ganyézni meg ecetezni, az szerintem nagyon frankó. a csávó pedig kedves volt, és mindent szépen megmutatott, legközelebb hogy csináljam végig egyedül. de a legközelebbre nem gondolok, mert most jó a berendezés...
a gázossal is jó lett a bizalmi kapcsolat - ugyan szerelgetett mindenfélét, de meleg víz továbbra sincs, szóval majd vizes szakembert is kell keresni (a gázos adott is vicces tippet személyére, jövő héten felhílom). a sütő eddig is jó volt, kár volt 3 hónapig hisztériázni meg a szomszédba járni sütni, de a jobb félni mint megijedni-elv alapján tettem így, az meg egy régi magyar mondás, nem?
emellett nekiálltunk a költözés-témának: kapualjakat gányolunk, bútorokat hurcibálunk fel s le. péntek éjjel összecsomagolom a saját holmim (jobban mondva kidobom a felét, a másik felét összedobozolom), szombaton átszállítjuk oda, ahol eddig is laktam, csak nem voltak ott a cuccaim, és ezzel vége a papkertes pályafutásomnak, a nyári laknak és az önálló életnek, ilyen értelemben.
amúgy továbbra is szorongok sokat, a magányomba nem engedek be senkit, nem mondom, hogy könnyű velem. fekély is van, most magánrendelést kajtatok, addig szedem a gyógyszert, legalább nem éjjel-nappal fáj a gyomrom.
apám közben 60 éves lett, sütöttem tortákat, énekeltem magyarnótát bőgve, sajnos mindez kevés volt a boldogsághoz, mert a hajam meg túl rövid lett, és különben is 12 perccel később keltem fel, mint megbeszéltük. ezért most haragot tartunk. nálunk ilyen a család...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése