háromnegyed órát*, belülről bezárkózva kucorgok a világ közepén, a babaszobámban, fesztiváltörténés kellős közepén. nem tudok elmenni sehova megnyugodni, egyszerre hatan lógnak rajtam akkor is, ha szarni megyek. nincs reggel, nincs éjjel, nincs isten, nincs ember. bírom persze, nem az, sőt,
miden sokkal szebb és jobb, mint eddig bármikor,
és megint kibaszott büszkének kellene lennem, és örülnöm a sok csodának és szépségnek, amit megépítettünk, amit működtetünk, szinte profin, szinte csak szeretetben,
és bazmeg, nem megy.
idegen emberekkel öleltetem magam, hogy ne sorvadjak bele a skorpió szurkálásába és végtelen fájdalmából engem ridegentartásba,
a másik nemszeretésébe,
a Másik nemszeretésébe,
és megint nem tudni, mi a faszhoz kezdek, és hányadszorra kezdem újra ezt az egészet. nem akarok rágondolni sem, nincsen énnekem ehhez már elég erőm, egészségem, kedvem.
de mondom, ozorán minden jó, és minden szép,
csak ne lenne az embernek szíve, magánélete, fájdalma, betegsége. akkor egy kicsit jobb lenne. szerencsére jó vezető vagyok, egyre ügyesebb, és egyre kevesebben észlelik, hogy valami mégsem kerek.
*fél percen belül már kopogtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése